A szánkósport a télisportok egyike, versenyszerű szánkózás, amit a férfiak és a nők is űznek. Két szakága van: a természetes és a mesterséges pályákon való versenyzés. A mesterséges pályán űzött szánkóversenyeket a bobbal és a szkeletonnal azonos jégcsatornákban rendezik.
A szánkóversenyeket a bobbal és a szkeletonnal közös pályákon rendezik meg. A legtöbb pálya mesterségesen hűtött (a természetes hűtésű St. Moritz jégcsatornájában a szánkósok nem versenyeznek). A pálya hossza férfiaknál legalább 1000 méter, nőknél legalább 800 méter. A pályákon a versenyzők 120–160 km/órás átlagos sebességgel csúsznak, a rájuk ható legnagyobb centrifugális gyorsulás elérheti az 5g-t is.
Az alacsony építésű szánkókon a sportolók a hátukon fekszenek, a járművet a szánkó felnyúló „szarvaival” és óvatos testsúlyáthelyezéssel irányítják. A szánkó 15 centiméter magas, 124–135 centiméter hosszú, a korcsolyák közötti távolság 45 centiméter. Az együléses szánkó tömege 21–25 kilogramm, a kétüléseseké 25–30 kilogramm. A versenyzők egyéni felszerelése nagyjából a két rokonsportéval azonos (a szövetség előírása szerint), de a kezükön tüskékkel ellátott kesztyűt viselnek, a starthelyről indulva ennek segítségével gyorsítják fel magukat.
A természetes szánkópályákat hegyes vidékeken, a természetes utak nyomvonalát követve alakítják ki. Ellentétben a mesterséges jégcsatornákkal, itt a pályák általában szélesebbek, aljuk sík felület, és mesterséges hűtést nem szabad alkalmazni. A szánokon heveder van, és a versenyzők ezt fogva, kézzel, lábbal és testsúly áthelyezéssel irányítják a járművet.
