A sífutás stílusában nincs megkötés, nevezhetjük szabad stílusnak, ez alapvetően a korcsolyázó technikát jelenti. Lehetne klasszikusozni is, de ahhoz hosszú léc kell, ami a vékony sítájfutó nyomokban sokszor akadály.
A tájékozódás pedig a hagyományos tájfutás tájékozódási feladatát foglalja magába, hasonlóan a tájbringánál alkalmazottnak. Lényeges eltérés, hogy a sítájfutó verseny nagyrészt (~95%) előre kihúzott sínyomokon zajlik, nem cél a mezőny szűzhóban való végigzavarása, bár kisebb szakaszok ilyenből is előfordulhatnak.
A sínyomok változatosak, a sítájfutó térkép (amelynek méretaránya is nagyobb mint hagyományos tájfutó térképé) 3+1 félét különböztet meg:
- Széles ratraknyom (jele: folytonos, zöld vonal). Használata evidens, itt lehet a leggyorsabban haladni..
- Hószán nyom (jele: szaggatott, zöld vonal).A sítájfutás legjellegzetesebb vonása. Az ilyen nyomok szélessége 100-150 cm körül van. Aránya nagyon változó, durvább helyeken 80-90% is lehet, humánus rendezők esetén azonban pont ellenkezőleg: lehet mindössze 10-20%.
- Gyalognyom (jele: pöttyözött, zöld vonal). Alig 1-5%-át teszi ki egy egészséges sítájfutó pályának
- Nagyon széles ratraknyom (folytonos, zöld vonallal van jelölve, csak vastagabbal) amely a nagyon széles (>5m) sínyomot jelöli.
A szánkóversenyeket a bobbal és a szkeletonnal közös pályákon rendezik meg. A legtöbb pálya mesterségesen hűtött (a természetes hűtésű St. Moritz jégcsatornájában a szánkósok nem versenyeznek). A pálya hossza férfiaknál legalább 1000 méter, nőknél legalább 800 méter. A pályákon a versenyzők 120–160 km/órás átlagos sebességgel csúsznak, a rájuk ható legnagyobb centrifugális gyorsulás elérheti az 5g-t is.
A jégkorongcsapatok általában 18 mezőnyjátékosból és 2 kapusból állnak, ebből 1 kapus és 5 mezőnyjátékos van egyszerre a jégen. Mivel a jégkorong egy nagyon gyors és intenzív játék, az 5 játékosból álló úgynevezett sorok általában 45 másodpercenként váltják egymást a jégen. A játék célja, hogy a korongot az ellenfél kapujába juttassák, lehetőleg többször mint az ellenfél. A játékosok egy ütő segítségével irányítják a korongot a jégen. A test bármely részével lehet a korongot kezelni, irányítani tilos. Érvényes gólt csak az ütővel lehet szerezni, valamint akkor, ha a korong bármely testrészről a kapuba pattan. A szándékos rúgó vagy dobó mozdulat nem érvényes.
.png)
Tobogán vagy más néven szkeleton. A szkeleton a szánkónál is régebbi sport: az 1800-as években a svájci Sankt Moritzban fejlődött ki. Eleinte nem fejjel lefelé siklottak, és a nevét is 1892-ben kapta, amikor az újonnan kifejlesztett eszköz csontvázra emlékeztette az embereket. A szkeleton negyedszer szerepel olimpián. Az 1928-as és a 48-as szereplés után hosszabb szünet következett, legközelebb a 2002-es Salt Lake City-ben tartott játékokon szerepelt. Az olimpiai sportágak legrémisztőbbje a női és férfi egyesek számára rendezett szkeleton: a szánkóval azonos pályán, de nem háton fekve lábbal előre, hanem hason fekve fejjel előre kell lecsúszni a jégteknőben. A szkeleton a pálya egyes szakaszain elérheti a 130 km/h sebességet is. A pálya 1,2 kilométer hosszú. A versenyek két futamból állnak, amelyeket egy nap alatt bonyolítanak le. A második fu
tamban a férfiaknál a legjobb húsz, nőknél a legjobb tizenkét versenyző indulhat. A végső sorrendet a két futam összesített eredménye alapján állapítják meg. Maga a sporteszköz gördeszkára hasonlít, 80-120 cm hosszú, a férfiaké 33-43 kg, míg a nőké 29-35 kg.
A jég felszíne és a fagyás előrehaladása általában szabálytalan; bordák és mélyedések alakulnak ki, amelyeket minden pocsolyában megfigyelhetünk télen.
A torony alakja, dőlésszöge a repedés alakjától függ. A kör és a háromszög a leggyakoribb. Az egyenletes, fagyos szél vízszintes jégcsapokat is formázhat, 1991 júliusában Új-Zélandon pedig olyan spirális jégcsapot láttak, amely nyolcszor csavarodott körbe.
A lombhullató növények általában egy hideg vagy száraz évszakhoz alkalmazkodva hullajtják le az összes levelüket. Így a trópusi esőerdők növényzete nagyrészt örökzöld, leveleiket folyamatosan váltják az év folyamán ahogy azok elöregednek. Az időszakonként száraz éghajlatok növényei örökzöldek vagy lombhullatók is lehetnek. A 
Alapvető kiváltó oka a napsugárzás által szállított hőenergia csökkenése és ennek következtében az átlaghőmérséklet tartós lecsökkenése. A Föld tengelyének ferdesége az Ekliptikához képest okozza azt, hogy télen kevesebb napfény éri az északi féltekét, annak ellenére, hogy a Föld ekkor van a legközelebb a Naphoz.
A csillagászati tél a téli napfordulótól a tavaszi napéjegyenlőségig tart, tehát az északi féltekén december 21–március 20., a déli féltekén pedig június 21–szeptember 23. közé esik.
Ez az az időszak, mikor a nappalok rövidebbek, mint az éjszakák, és évi átlagban a leghidegebbek a napok, illetve ilyenkor hullik a legtöbb csapadék is, elsősorban hó formájában.
A tél a 
